FORDÍTÓ

2017. április 2., vasárnap

Kerekkocka Zenés Délután

Idén 3. alkalommal rendezte meg alapítványunk a Kerekkocka Zenés Délután elnevezésű jótékonysági koncertjét.
Az esemény Buday Zsolt, gyülekezetünk lelkésze nyitotta meg, mely nyitóbeszédhez Kopcsándi Károlyné felügyelőnk kedves szavakkal csatlakozott.
A műsorban jól, ill. kevésbé ismert zeneszámokat hallhatott a közönség az erre az alkalomra összeállt Kerekkocka Band 13 tagjának előadásában. Volt ott filmzene, tánczene a régmúltból és a közelmúltból, "találós" kérdések a zenei anyaghoz kapcsolódóan.
A műsort színesítette a Pipacs Vadászkürt Együttes fellépése.
Az eseményt a helyi IKSZT nagytermében tartottuk, melyet az Önkormányzat ingyenesen bocsátott rendelkezésünkre.
Ezúton is köszönet a zenészeknek, akik több településről "verbuválódtak" össze e nemes eseményre, s több téli hétvégéjüket a közös próbáinkon töltötték el.
Köszönet továbbá minden segítő, áldozatkész kéznek, amelyek a helyszínen vagy otthonról hozott házi készítésű finomságokkal halmozták el a rendezvényt.
S köszönet minden adakozónak, akik alapítványunk javára szolgáltak adományokkal.
Az alábbi fényképek reméljük tükrözik az előbbieket.



EVAMI