FORDÍTÓ

2014. december 24., szerda

2014. Szenteste

Szentesti Istentiszteletünkön készült képeink alább láthatók.
A liturgiát Lukács evangéliumából 3 testvérünk felolvasása és a gyülekezet énekei felváltva szolgálták. Külön énekekkel készült Matána énekkarunk és verseket szavaltak iskolásaink.
Mindegyiküknek köszönjük a felkészülést, a gyülekezetnek pedig a megjelenést. A templomból kifelé menet a megjelent felnőtt testvérek egy igés lapot, míg az ifjak ajándékcsomagot kaptak Kerekkocka Alapítványunk támogatásával. Az ajtón kilépve pedig a távozókat a toronyból szóló karácsonyi zene búcsúztatta.
Ez úton kívánunk minden kedves testvérünknek és támogatónknak békés, áldott ünnepeket és boldog új esztendőt!
/ Külön köszönet Demeter Bence kántorunknak, hogy a kórházat alig elhagyván vállalta az orgonánk megszólaltatását e jeles napon is!/

ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! (EVAMI)


2014. november 30., vasárnap

Családi Istentisztelet

Mai Családi Istentiszteletünkön Buday Zsolt és Széll Bulcsú lelkész úr szavait figyelhették kicsik és nagyok egyaránt. A kellemes hangulatú délutáni alkalmon megjelent testvérek az együtt töltött órát finom sütemény fogyasztásával tehették még emlékezetesebbé, melyről az alábbi képek szolgálnak mesélnek.
EVAMI !

2014. november 15., szombat

V. Kapusznyík kavalkád

Idén már 5. alkalommal rendezte meg a Kerekkocka Alapítvány a Kapusznyík kavalkádot.
Az idei eseményen egy hagyományos lakodalom elemei kerültek bemutatásra; régi bényei szokásokat és emlékeket felelevenítve. Ez alkalommal is jelen volt a népzene, melyet a lakodalmas műsorba beépítve, illetve utána táncház keretében élvezhettek a megjelentek. Minden kedves Adakozónak köszönjük adományát.
Az eseményen készült képek alább láthatók.


EVAMI !

2014. október 31., péntek

Gomba, Reformáció napja

2014.10.31-én Gombán ökumenikus istentiszteletet tartott a helyi gyülekezet, ahová szeretettel várták (és szállították) a bényei vendégeket is.
A megemlékezésen Ács Mihály Gomba és Buday Zsolt Bénye lelkésze hirdette az igét, műsorral szolgált a gombai és a bényei énekkar.
A templomi megemlékezés után szeretetvendégség fogadta a híveket az iskola nagytermében.
Az alábbi képek egyaránt tanuskodnak a meghitt és a jó hangulatról.



EVAMI!

2014. szeptember 13., szombat

Káva, ünnepi istentisztelet

Kávai Testvéreink evangélikus templomuk felújításának 10. évfordulója alkalmából ünnepi istentiszteletre várták a híveket. Az ünnepi alkalom utánra Szeretetvendégséget szerveztek.
Köszönjük nekik áldozatkész munkájukat, szerető vendéglátásukat minden megjelent nevében!
Kérjük az ég áldását a kávai gyülekezetre és a templomukra egyaránt!
Az alkalmon készült képek alább tekinthetők meg:



EVAMI!

2014. szeptember 11., csütörtök

ELMARAD

S.O.S. hír!!!
Sajnos a meteorológiai jelentések és a jelen állapotok miatt a K.I.T. ELMARAD!!!
A délutánra (14:30) meghirdetett ÜNNEPI ISTENTISZTELET NEM MARAD EL.
Arra és az azt követő szeretetvendégségre szeretettel várjuk vendégeinket.
EvamI!

2014. szeptember 9., kedd

K.I.T.

... azaz Kerékpáros Ifjusági Találkozó. Káva, Evangélikus templomkert, 2014.09.13. 10:00 óra.


2014. szeptember 7., vasárnap

Istentisztelet Széll Bulcsúval

Mai Istentiszteletünkön az egy hete a kispesti gyülekezetből nyugállományba vonult Széll Bulcsú lelkész úr hirdette az igét a bényei templomban.
(Széll Bulcsú 25 éven át szolgált a kispesti evangélikus gyülekezetben. Korábban Bócsán és Lucfalván volt lelkész.)




EVAMI!
Azaz ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!

2014. június 10., kedd

Konfirmálás 2014.

Idén Pünkösdkor ismét egy jeles eseménynek adott helyt Gyülekezeti Házunk és Templomunk.
Hét ifjú konfirmációját láthatjuk a mellékelt képeken. A vizsgát szombaton tették le, az első úrvacsorájukat pedig a vasárnap délelőtti istentiszteleten vehették. Kérjük Urunk áldását rájuk és tartsa meg őket a hitben egész életükön át!







ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK  !!!

2014. május 19., hétfő

Cantáte 2014.

Kórustalálkozón szerepelhettünk Maglódon gyülekezetünk Matána kórusával.
Köszönjük Urunknak a Helybéliek vendéglátó szeretetét és a többiekkel együtt töltött időt.
Német Mihály Maglód lelkésze e sorokat írta:
"Cantate vasárnapján a Dél-Pest megyei Evangélikus Egyházmegye kórustalálkozójának a maglódi gyülekezet adott otthont. A Hepp Éva egyházmegyei zenei megbízott által szervezett alkalomra a helyi kóruson és ifjúsági zenekaron kívül 7 településről érkeztek énekkarok: Albertiből,  Bényéről, Mendéről, Monorról, Pilisről, Szolnokról, Vecsésről. A gyülekezeti énekkarok mellett az alberti evangélikus általános iskola gyermek- és tinikórusa is képviseltette magát. A jó hangulatú találkozó - a múlt évben elhunyt Szokolay Sándorra emlékezve - a 398-as korál közös éneklésével zárult. "Útravalónk békesség / Megszerezted régesrég / Árassza tett és beszéd / A békét békét szerteszét!" Reménység szerint a találkozó résztvevői hazatérve, nemcsak tettel és beszéddel, hanem Istent dicsőítő énekkel is erről a Krisztusban kapott békességről tesznek bizonyságot."

A fellépők képekben:

EVaMI !

2014. május 13., kedd

220 éves a bényei tempom


1794.05.10-én adták át templomunkat. Ezen alkalomra

2014. május 11-én vasárnap 10 órakor
ünnepi istentisztelettel és közgyűléssel emlékeztünk.

Igét hirdetett: Pángyánszky Ágnes pilisi lelkész.

Négy ifjú testvérünket a keresztség szentségében
részesítette Buday Zsolt helyi lelkész.

A közgyűlésen ünnepi köszöntőt mondott
Racskó Károly, Bénye polgármestere.

Templomunk történetét ismertette
Sztodola Mihály képviselő úr, volt iskolaigazgató.

Az ünnepi istentiszteleten gyülekezetünk
Matána Énekkara szolgált, Demeter Bence vezetésével.

Ünnepségünk után 12:00 órakor a Kossuth rádióban
a bényei harangok szóltak.


ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!




EVaMI

2014. április 27., vasárnap

300 éve itthon

2014. április 27-én megrendezésre került a községünk "újra" alapításának 300. évfordulójára rendezett ünnepi műsor mind a templomban, mind pedig a község fő terén az újonnan átadott Fáy-kertben. Az egész heti borongós idő után vasárnapra kisütött a nap és vidáman tölthettük együtt e jeles napot. A 10 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök úr hirdette az igét. Műsorral szolgált Matána énekkarunk és a vendég Ozvena kórus. Ezután közgyűlést tartottunk, ahol köszönetet mondtunk segítőinknek, majd Szeretetvendégségre invitáltuk a megjelenteket az iskola tornatermébe. Eme egyházi alkalom után a falu frissen kialakított és Fáy Mihályról elnevezett kertjében folyt tovább az ünnepi megemlékezés, ahol országgyűlési, önkormányzati képviselők, a polgármester úr köszöntője, óvodások, iskolások, fiatalok, nyugdíjasok és az Ozvena kórus műsora szórakoztatta a közönséget. A műsor után a jóízű vacsorához az 500 szeletes "Falu tortája" szolgált desszertként. Az estet tűzijáték zárta.
A rendezvényeken készült képeket köszönjük Sztodola Mihálynak, Sztodola Balázsnak és Süle Zsoltnak.
(A Fáy-kerti képek csak részben kerültek feltöltésre. A többiről Szodola Balázs tud felvilágosítást adni.)


ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
(EVaMI!)

2014. április 22., kedd

2014. Húsvéti ünnepek

Kedves Látogató!
Krisztus Urunk halálára és feltámadására emlékeztünk nagypénteki és húsvéti istentiszteleteinken, melyekről az alábbi fényképek adnak bizonyságot.
A pénteki gyász-istentiszteleten feketébe öltözött a templom és halkabban szólt az ének.
Vasárnap hajnalban azonban öröm járta át isten házát, miután lelkészünkkel együtt megérkezett a fény és tovaterjedt gyertyáról gyertyára.
Ezután a felkelő nap sugara a szeretetvendégségben kakaóval, teával, kaláccsal ünneplőkre köszöntött.
Délután hagyományos, úrvacsorás, ünnepi istentisztelet zajlott.

NAGYPÉNTEK


HÚSVÉT HAJNAL


HÚSVÉT DÉLUTÁN


EVaMI - Azaz: Erős Vár a Mi Istenünk!

2014. április 14., hétfő

Húsvéti istentiszteleti rendek

Nagyheti alkalmaink Bényén:

2014. április 17. Nagycsütörtökön este 18 órakor úrvacsorás istentisztelet
2014. április 18. Nagypénteken este 18 órakor gyászistentisztelet
2014. április 20. Húsvét vasárnap hajnali 5 órakor feltámadási istentisztelet
Húsvét vasárnap de. 10 órakor NINCS istentisztelet
Du. 2 órakor nagyünnepi úrvacsorás istentisztelet
2014. április 21. Húsvéthétfőn de. 10 órakor húsvét másodnapi istentisztelet

Ünnepi istentiszteleti rend Káván:

2014. április 20-án du. fél4-kor ünnepi húsvéti istentisztelet úrvacsoraosztással
2014. április 21-én húsvéthétfőn du.2 órakor református istentisztelet úrvacsoraosztással.

2014. március 29., szombat

2014. március 15.

A templom kertjében felavatták az 1948-49-es emlékművet, melyre a korabeli iratokban fellelhető bényei leszerelt katonák névsora került.


EVAMI !

A fotóművészekről készült videó itt tekinthető meg:
http://www.youtube.com/watch?v=siJesmtQzko