FORDÍTÓ

2012. szeptember 15., szombat

Kirándulás Dunaújvárosba

Ezen a szombaton Bérről érkezett testvéreinkkel együtt utaztunk el Dunaújvárosba, megtekinteni az ottani evangélikus gyülekezet nevezetességeit, valamint a környék néhány ékességét. (A mellékelt képeken a vendégeink érkezése előtt még tartott egy utolsó próbát az énekkar.)
Az időjárás változatossága mellett az idő kellemesen telt el. A dunaújvárosi templomban az istentiszteleten Thuránszky István béri lelkész hirdette az igét, ének szolgálattal kedveskedett a bényei Matána énekkar, valamint béri testvérek tolmácsolásában ének és vers előadást hallhattak a megjelentek.


EVAMI!

2012. szeptember 8., szombat

Kerékpáros Ifjúsági Találkozó (KIT)

Idén 4. alkalommal került megrendezésre Káván a Kerékpáros Ifjúsági Találkozó (KIT), mely szép számban hozta össze a fiatalságot. A vendégek többsége kerékpárral érkezett, de messzebbről jött testvéreink gépjárművet vettek igénybe, csak azért, hogy együtt töltsünk egy kellemes napot. A jó időnek köszönhetően mindenkinek vidáman telt a nap (legalábbis reméljük), melyről a mellékelt képek tanúskodnak.
Köszönjük a kávai vendéglátók mindenki iránti kedvességét, szeretetét, gondoskodását!!!
A megjelentek száma többszöri számolás után biztos, hogy több mint 80 fő, de pontos adatot nem tudunk mondani az állandó csapatmozgások miatt.



EVAMI !!!